Bulcsú oldala

Sápi Bulcsú született 2012. október 10-én, Budapest XX. ker. 3650g és 50cm.

Érdekesség:

Bulcsúnak születésekor kétszer is rá volt tekeredve a köldökzsinór a nyakára. Ez némileg nehezítette a szülést, de végül minden renben ment.

Bulcsú anyukája így emlékszik a szülésre:

A szülés egyáltalán nem volt vészes. Reggel 3-kor keltem, hogy ki kell mennem mosdóba, de most nem sikerült megkönnyebülve visszafeküdnöm utána, majd egy óra múlva éreztem, hogy végig feszül a hasam, 35 perc múlva pedig ismét. Mivel aludni nem tudtam éppen, és Balázs is kelt már nem soká, így felkeltem fél 5 után pakolászni, meg szendvicset csinálni Balázsnak reggelire. Közben azért figyeltem magam, és írogattam az időket, hogy mennyire komoly a dolog vagy csak valami jóslás féle, bár eddig semmi ilyesmit nem éreztem. Aztán volt kb. 20 perc, majd néhányszor 16-13 perc, majd 10-7 perc. Ekkor kelt fel Balázs, készülődött, közben elkezdtem összeszedegetni, ami még hiányzott a kórházi bőröndből, és szóltam neki, hogy lehet, ma lesz valami. Akkor úgy döntöttünk, hogy nem baj, ha 1 órával később ér oda, de akkora talán kiderül, mi van, itt már olyan 7-5 perces fájások voltak. Felhívtam a szülésznőt, hogy mit csináljak. Azt javasolta, hogy üljek be egy kád meleg vízbe fél órára, ha nem múlik el a fájás, akkor induljunk el. Mondanom sem kell, hogy Balázs már amikor a bőröndöt pakoltam, akkor el akart indulni minden cucc nélkül, hogy majd viszi később utánam, de nehogy valami túl gyorsan történjen, mert akkor ő nem tudja mit kell tenni :-) Szóval készen volt, amikor azt mondtam neki, hogy akkor én még fürdök egyet. 20 perc múlva hívott a szülésznő, addigra volt még négy fájás, így azt mondta, hogy induljunk el. 8-kor elindultunk, kb. negyed 10 volt mire odaértünk, ott már vártak, ekkor kb. 2-4 perces fájások voltak. Megvizsgált a szülésznő (ez borzalmas volt, ennél rosszab nincs szerintem az egész szülés alatt), és még egyszer vagy kétszer vizsgált meg, erre már nem emlékszem, azt tudom, hogy az egyiknél elrepedt a burok, utána fölrakott dél körül arra a CTG-re, de már az ágyon, és akkor azt mondta, hogy kezdhetjük. Balázs előtte úgy érezte mennie kell, és mire visszaért, addigra már tényleg folyamatban volt a dolog, de nem jött be, ami nekem sem volt olyan nagy baj, mert legalább így nem vonta el a figyelmem. Akkor jött be, amikor már méregették, öltöztették, illetve akkor hívták, hogy már jöhet fényképezni, ha akar, mert magától nem biztos, hogy bejött volna.

Utána egyből a kezébe nyomták, berakták őket egy paraván mögé, amíg engem elrendeztek, utána pedig otthagytak minket 2,5 órára hármasban. Az a része már nagyon jó volt. Kb. 12:35-40 volt mire megszületett. Kicsit megakadt, mert a nyakára tekeredett a zsinór kétszer és az nem engedte, így a metszés kellett sajnos, de így legalább tudtak neki segíteni, hogy könnyebb legyen. Akkor az nem volt vészes, de jól éreztem én, hogy nem szeretném ezt a dolgot. Szerintem ennek a gyógyulása is egy fokkal rosszabb, mint a szülés. De rövidre fogva maga a szülés nem volt egyáltalán rossz élmény, szerencsére nem is volt hosszú szerintem, a vizsgálatok és utána a gátmetszés begyógyulása viszont inkább volt rosszabb. De úgy gondolom megérte, és nem vette el a kedvem még a további(akt)tól sem. :-) Nem mondom, hogy a világ legkellemesebb eseménye, de ki lehet bírni és megéri kibírni.

Bulcsú október 10-én született így csillagjegyét tekintve mérleg lett. 12 óra 37 perckor érkezett ezért tudjuk, hogy nyilas az aszcendense. 2012 a sárkány éve így Bulcsú a sárkány évében született.

Planéták a jegyekben (Általános magyarázattal.)

Nap a Mérlegben A Mérleg szülöttekről általában azt gondolják, hogy társaságkedvelő, kissé intellektuális lelkek. Szinte ártatlan viselkedésük van, ami nagyon megközelíthetővé teszi őket. Elméletileg a Mérlegek békeszeretőek, azonban a csendben mindenféle bajt tudnak kavarni. Mivel a Mérlegek élvezik az egyensúlyt az életükben, a középutat keresik. A folyamat során előfordulhat, hogy megpróbálnak mindenki számára mindent megtenni. Teljesen jogosnak érzik, ha hazudnak, hogy elkerüljék a hullámzást. Béke bármi áron! Szakértők abban, hogy elkerüljék, hogy ők legyenek a hibásak. A Mérlegek arról ismertek, hogy abszolút értékek helyett relatív értelemben hasonlítanak össze és gondolkodnak. Ezek az emberek mindig a „legjobb” vagy a „helyes” életmódot keresik. A harmónia a végső cél, de idealizmusuk és magas elvárásaik rengeteg elégedetlenséget jelenthetnek. Mivel az élet rendkívül sok választási lehetőség elé állít mindannyiunkat, ha a Mérlegek legalább egy részében nem tanulnak meg a pillanatban élni, akkor állandó nyugtalanságban lesznek. A társadalomnak szabályokra van szüksége, és ezek a szabályok megpróbálják az igazságot, egyenlőséget és méltányosságot teremteni. Egyéni szinten a Mérleg a civilizáció ezen törvényeit képviseli. A Mérleg nagyon civilizáltnak és meglehetősen kifinomultnak tűnik. A kapcsolatainak megfelelően, illetve esztétikai és harmóniaérzéke szerint kormányozza életét. Energiaforrása a párkapcsolat, a szerelem és az együttműködés. Kreatívan nyilvánul meg a művészetben és a diplomáciában, és alkalmazkodóképessége sikert garantálhat neki. Hatalmi késztetések helyett másokhoz idomul, meg akar felelni. Férfiképe romantikus, lovagias, apaképe kedves, de erélytelen. Főnökként átengedi másnak a döntést, inkább népszerűségre törekszik. Mindig úgy cselekszik, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen a környezetében.
Hold az Oroszlánban Amikor jól érzi magát, szeret a figyelem középpontjában lenni. Vagyis szeret „reflektorfényben” lenni saját otthona kényelmében, valamint családjával és barátaival. Szívesen szórakoztat másokat. Gyakran érzi szükségét, hogy megszervezze, sőt irányítsa családját és barátait. Belső küldetése a dolgok rendbetétele, és általában szereti felügyelni a környezetében zajló eseményeket. A Hold kreatív helyzete, legalábbis a szülött szeret alkotni és szórakoztatni. Időnként meglehetősen lusta is lehet, és egy kicsit főnökösködő is. Általában azonban mély igénye van arra, hogy tisztességesen és igazságosan bánjon másokkal. Sok-sok szeretetre és törődésre van szüksége ahhoz, hogy jól működjön a világban. Amikor úgy érzi, hogy megbántják, drámai érzelmi megnyilvánulásai lehetnek. Amikor a büszkeségében megbántják, nagy jelenetek és duzzogás vár rá. Nyilvánosan ez azonban ritkán történik meg, nem szereti a nyilvános jeleneteket, csak a méltó dolgokat. Otthon azonban az érzelmi drámák nagy bemutatói vannak. Ezek a jelenetek azonban általában nem tartanak túl sokáig. Gyakran népszerű emberek, akiket nagyra becsülnek tisztességük és erős igazságérzetük és méltányosság iránti érzékük miatt. Nagyon büszke, és ritkán követi a parancsot. Az Oroszlán egy fix jegy, és nehéz lehet megváltoztatni a véleményét, vagy az utolsó pillanatban megváltoztatni a vele kapcsolatos terveket. Időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon az ütemterv változásaihoz. Alapvető érzelmi szükséglete a dicsőség megszerzése. Domináns, uralkodó lelkivilág jellemzi. Olyan emberekhez akar tartozni, akik rajonganak érte, és akikre ő is felnézhet. Reakciói színpadiasok, büszkesége könnyen sérül. Ösztönös tehetséggel végez kreatív feladatokat. Érzelmi biztonságát a másokon való uralkodás garantálja. Családjában vezető szerepet játszik. Asszonyképe a hiú dáma, anyaképe az “anyakirálynő,” aki uralkodó és védelmező. Gyerekként nagylelkű, életvidám és önérzetes.
Merkúr a Skorpióban Merkúr a Skorpióban: Szélsőséges, fanatizmusra hajlamos, intellektusát sokszor használja fel mások manipulálására. Rendkívüli meggyőző képességével könnyen tudja környezetét befolyásolni. Végletes és rejtélyes, ritkán fedi fel valódi céljait, a háttérből szereti mozgatni a szálakat. Csak azt tanulja, amihez kedve van, de manipulációval rengeteg információhoz jut. Szeret a dolgok mélyére ásni, titkokat felfedni, a dolgok háttere, mozgatórugói érdeklik. Gyerekkorát is titkok, veszteségek és veszélyek szövik át.
Vénusz a Szűzben A szülött a szeretet tisztító erejét a szolgálaton keresztül tapasztalja meg. Az élet idealista és letisztult minőségeit keresi. Ragaszkodik a hagyományokhoz, a régi szokásokhoz. Kialakul benne a társadalmi etikett és viselkedésminták iránti tisztelet, illetve a gondosan megtervezett, racionális élet, ahol az érzelmek jól behatárolhatóak. Nem az érzések, érzelmek, hanem a rendszerek és tárgyak adják a biztonságot. A Szűz Vénusz a túlzó rendszerességet, a részletek előtérbe kerülését, az érzelmek, történések aprólékos elemzését adja. Az erkölcs fogalma olykor frigiditásban, aszexualitásban ölt testet.
Mars a Nyilasban Mars a Nyilasban: Hamar felbuzdul, indulatba jön, nagyravágyó és idealista, de nem kitartó, és sokszor szavait nem váltja tettekre. Lelkesedése magával ragadja, rajong az igazságért, saját eszméiért, de nem igazán a tettek embere. Nem riad vissza a kihívásoktól, optimista és magabiztos, de hajlamos másokkal elvégeztetni feladatait, másokra hárítani a felelősséget. Szexualitásában is könnyen tűzbe jön, fellobbanó vágyak sodorják kalandról kalandra. Fiatal férfi képe: kalandor.
Jupiter az Ikrekben Jupiter az Ikrekben: Erőssége fürge, mozgékony intellektusa, gyermeki kíváncsisága. Könnyedén kommunikál és tanul, képes többféle szempont figyelembevételére, sokoldalú és optimista, de tudása gyakran túlzottan felszínes, nehezére esik egy témában elmélyülni. Remek közvetítő és diplomata, könnyedén tudja a különböző nézőpontokat összeegyeztetni. A gyakorlati, alkalmazott tudás érdekli a nagy léptékű elméletek és elvont teóriák helyett.
Szaturnusz a Skorpióban Szaturnusz a Skorpióban: Legnagyobb gondját függőségei és végletessége jelentik. Legbelül retteg a végletektől, éppen ezért sorsa gyakran kényszeríti olyan helyzetekbe, ahol átélheti ezeket, és újjászülethet. Élete legnagyobb kihívása éppen ezért rátalálni saját, belső energiaforrására ahelyett, hogy mások energiájából merítene erőt. Mélyen magába nézve fel kell ismernie személyisége destruktív részeit és megszabadulni tőlük, ezáltal tenni szert bátorságra és kitartásra. Ellensúlyozandó karmikus bűne mások manipulálása.
Uránusz a Kosban Uránusz a Kosban: Szabadságvágya a folytonos harcban, önérvényesítésben nyilvánul meg. Nyughatatlan és vállalkozó szellemű, folyamatosan küzd, érvényesíti akaratát. Meg kell tanulnia megélni belső szabadságát, megreformálni küzdelmeit, és önuralmával féken tartani öntörvényűségét, amely közösségromboló hatású. Öntörvényűsége legerősebben impulzív és féktelen szexuális életében nyilvánul meg.
Neptunusz a Halakban Neptunusz a Halakban: Az egységet, a másokkal való összeolvadást önfeláldozással éri el. Képes szinte teljesen feloldódni másokban, saját énje és mások énje között elmosódnak a határok. Odaadó és önfeláldozó, ösztönösen segítőkész, saját energiáiból képes másoknak is adni. Alkalmazkodókészsége kivételes, intuíciói erősek és meghatározzák cselekedeteit, álomvilágába bújva passzívan sodródik az életben, és hajlamos teljes mértékig eltávolodni a való élettől. Illúziója: az anyagi világ szabályai rá nem érvényesek.
Plútó a Bakban Plútó a Bakban: A siker hajszolásában és feladatai elvégzésében éli ki szenvedélyességét. Karrierje építésében az extrém módszerektől sem riad vissza, tekintélyelvű, hatalmaskodó és könyörtelen. Végletesen céltudatos, céljai elérésének érdekében másokat félrelökhet, eltaposhat, a szabályok betartása és betartatása könnyen rögeszméjévé válhat. Elvárási szándékosan túlzóak, így manipulálja környezetét, provokálja ki reakcióikat, melyekre aztán megsemmisítő kritikával reagál. Életfeladata a közösség szolgálatának elsajátítása, a hasznosság értelmezésének radikális transzformációja.
Holdcsomópont a Skorpióban Felszálló holdcsomópont a Skorpióban, leszálló a Bikában Ebben az állásban az embernek meg kell tanulnia beindítania és elfogadnia élete elkerülhetetlen változásait, annak ellenére, hogy korábbi életeinek terhei miatt jelenleg nyugalomra és pihenésre vágyik, és úgy érzi, nincs ereje ezekhez. Túlságosan ragaszkodik szokásaihoz, túlságosan a fizikai síkra koncentrál, minden energiáját oda fordítja, így szellemi énje elsorvad. Sokkal több energia és idő kell számára ahhoz, hogy előre tudjon lépni, mivel nem hajlandó másoktól tanulni, csak a saját tapasztalataira hallgat. Mindennél jobban igényli a biztonságot, az állandóságot, ha változtat is, azt csak a felszínen teszi, és azt is nehezen. Birtoklási vágya kifejezetten erős, kitartóan küzd azért, hogy megszerezze azt, ami vagy aki neki fontos. Élvezni, amit megszerzett már sokkal nehezebb számára, elengedni pedig gyakorlatilag lehetetlen, birtoklása gyakran öncélúvá válik, és ez jelentős akadályokat gördít fejlődése útjába. Szüksége van a tekintélyre, tiszteletre, nem bírja elviselni sem annak a gondolatát, hogy téved, hibázik, vagy kudarcot vall. Karmájának erőteljes mivolta jelen inkarnációjában valamiféleképpen kapcsolatba hozza a rendőrséggel. Ha eljut a felkelő holdcsomópont Skorpiójához, gyökeres átalakuláson megy át, amelynek során minden korábbi magatartásmintát kitöröl, és megszabadul múltjának nyomasztó terheitől. Ha képessé válik tudatalattijának kívánságait racionálisan elemezni, önfegyelme önbecsülést is eredményez, és így megszabadulhat korábbi inkarnációinak dekadens, hanyatló jellegétől. A leszálló holdcsomópont háza arra a területre mutat rá, ahol előző életeiben dekadenssé, szélsőségessé vált, a felszálló ház pedig azt, miképpen nyerheti el az újjászületést a jelenlegi inkarnációban.
    Felszálló holdcsomó a Skorpióban:
  • szellemi dolgokra koncentrálni.
  • az anyagi dolgok elé helyezni a szellemiséget.
  • el kell engedni a görcsös ragaszkodást.
  • forradalmi változásokat tanulni.
  • el kell tudnia vágni a múltbéli szálakat amelyek, hátráltatják.
  • vagy te változtatsz vagy az élet.
  • TEST+LÉLEK+SZELLEM létrehozása a cél.
  • erős lehet benne a kötődés.
  • elengedés tanulása a tárgyi, anyagi dolgokban.
    Leszálló holdcsomó a Bikában:
  • anyagi szinten teremteni.
  • jéghátán is megélő típus.
  • élete első felében egzisztenciát épít.
  • többször összeomolhat, amit felépített, ha nem a szellemi dolgokkal kezd el foglalkozni.

Planéták a házakban (Általános magyarázattal.)

Nap a 9. Házban Élénk érdeklődés a sprirituásis és vallásos dolgok iránt. A szülött nagy valószínűséggel az oktatás, a vallás, a jog, a filozófia területén tevékenyek. Birtokolják az intuíciót, villámcsapásszerű inspirációk vannak, amelyek lehetővé teszik az alkotó probléma megoldást, amely szinte határos a próféciával. Nagyon erősen érdeklődik külföldi események, ügyek iránt, nagy hatással vannak rá az idegen kultúrák, művészetek, és hagyományok, Amennyiben a Nap fix jelben áll, (Oroszlán, Skorpió, Bika vagy Vízöntő), akkor inkább hajlamosak arra, hogy ugyanott maradjanak ahol születtek, mindaddig amíg valamely kényszerű ok szükségessé nem teszi az utazást. Ha az Oroszlán áll a negyedik ház csúcsán, akkor gyakran telepednek le távol az otthontól. Az, hogy milyen erősen jut kifejeződésre ez a szellemi impulzus, függ az egész horoszkóptól. Egy bizonyos fokig azonban mindenképpen számolnunk kell erős morális alapokkal, és az egyén ezek szerint fogja berendezni életét, még akkor is, ha ez bigottságot, vagy szűklátókörűséget jelent. Gyakori a törekvés, hogy az egyén a nevelés, a filozófia, a jog, a vallás területén mint szakember tevékenykedjen. Általában érdeklődnek az átfogó szociális rend iránt, valamint a hagyományok, tradíciók iránt. Amennyiben a Nap ebben a házban kedvezőtlenül aspektált, az egyén meg fogja kísérelni, hogy meggyőződését másokra rákényszerítse. Hajlamos lehet az excentrikus vallásos felfogásra, és ez problémákhoz vezethet minden területen, de az oktatásban és a külfölddel kapcsolatos tevékenységekben valószínűleg. A legrosszabb esetben hőzöngéssel lehet számolni, másokkal szeemben morálisan leereszkedő stílust alkalmazhat.
Hold a 8. Házban Valószínű örökség vagy szerencse a házasságban, időnkénti veszekedések és rágalmak a nőkkel. Intenzív emocionális reakciók és erős paranormális szenzitivitás láthatatlan erőkkel kapcsolatban. Örökségek, biztosítások, adók nagy szerephez juthatnak. Az anyagi körülmények jó vagy rossz értelemben a házastárs által befolyásolva lesznek.
Merkúr a 10. Házban Magas képzés, jó iskolák. Mindent tudni akar. Tudatosan készül a karrierjére. Jó szervező. Becsvágyó. Nem bízza a véletlenre pályafutását. Jól megválasztja mihez akar kezdeni életével. Jól bánik az emberekkel. Politikai stratéga. Kiváló beszédeket ír, és kiválóan is mondja el őket. Briliáns ötletek, éles elme. Rosszul aspektált Merkúr esetén intrikák, a személyes becsvágy szolgálatában. Önző, hideg, hazug tartás.
Vénusz a 8. Házban A hagyomány szerint a Vénusz ebben a házban nagyon szorosan összekapcsolja az érzelmeket a szexualitással. Ha szeretsz, nagyon gyorsan emelkednek érzéseid az intenzitás legmagasabb fokaira. Lángra gyúlsz és égsz. A szenvedélyek világa elragad. Nem megy neked a félszívvel szeretés. Vagy teljesen szeretsz valakit, vagy egyáltalán nem. A fizikai megjelenés, a vágy erősen összetartoznak nálad az érzésekkel. Nem áll tőled távol az a viselkedés amely szándékosan erotikával fűtött, és néha szereted a körülötted lévő ügyeket olyan mély tartalommal megtölteni, amilyen mélyek és lángolóak az érzéseid. A jobbik esetben nagyon mellette állsz életed párjának, figyelemmel kíséred anyagi ügyeit is, és segítségére vagy épp ellenkezőleg. A Vénusz a nyolcadik házban nagyon szereti menedzselni más emberek anyagi ügyeit, férjed, párod, jegyesed ügyeit kifejezetten. Ha a jobbik eset áll fenn, akkor nagyfokú bizalmat kapsz a párodtól, aki teljes körűen megbízik benned, amivel nem szabad visszaélned. Ez feléd megnyilvánuló bizalom egészen általános lehet, nemcsak a párkapcsolatodra korlátozódhat. Más emberek, például a munkádban is, rád bízhatják vagyontárgyaik, vagy súlyos anyagi ügyeik kezelését. Erős lehet egy nem kívánatos tulajdonság, a zöld szemű szörnyeteg a féltékenység. Ha az ok nélküli féltékenység eluralkodik rajtad, akkor nagy veszekedések lehetségesek, megy az adok-kapok, aminek a vége az, hogy mindenki mély és gyógyíthatatlan sebeket szerez be magának. A Vénusz a nyolcadik házban házasság által szerzett vagyont is jelenthet, vagy vagyonosodást valamilyen társasági kapcsolatok útján. Örökség Túlzásba vitt szexualitás, anyagi okokból kötött házasság is előfordulhat. Túlságosan intenzív érzések, féltékenység, birtoklási vágy.
Mars a 11. Házban A Mars ebben a házban azt jelenti, hogy az akarat a barátságokba nagy erőt fektet, szívesen tevékenykedik csoportban. Energikus barátai vannak, akik támogatják munkáját, mind szakmai mind üzleti értelemben. Impulzivitás, melegség, cselekvőképesség a barátokkal együtt. Mivel nem vagy alázatos típus, és nehezen kötsz kompromisszumot, ezért a kapcsolatok nem a legkönnyebben működnek. Nagy szellemi erőid vannak. A mottó: Sikeresnek lenni vagy meghalni. Ha magadon érzed a világ szemét, könnyebben mozdulsz, könnyebben dolgozol. Ha csak úgy elvagy magadnak, nem szívesen mozgósítod az energiáidat. A közösségben szívesen vállalod a vezető szerepet.
Jupiter a 6. Házban A Jupiter ebben a házban szeretne hozzájárulni a társadalom általános jólétéhez. Előszeretettel segít a beteg embereknek, sok esetben gyógyítóként tevékenykedik. Nem kell megtanítai neki azt az összefüggést, hogy egy ember testi jólléte erősen összefügg a szellemi és pszichés állapottal. Gyógyító munkája gyakran erős összefüggésben áll a szellemi erőkkel, minden ilyen módszer iránt érdeklődik. Sokszor vállal missziós tevékenységet is. Homeopátia, gyógymasszázs, kereszténység, minden természetes gyógymód érdekli. Általában nagyon lelkiismeretesen dolgozik, és emiatt többnyire elismert, megbecsült, és emberi, munkatársi kapcsolatai jók. Ha a Jupiter rosszul aspektált, akkor lustaság, és a saját kötelességeinek másokra hárítása jellemezheti. Rossz aspektusok esetén az egyén tartása egyetlen hatalmas látszat csupán, főleg ami a munkát illeti, és amit ezen területen önmagától és másoktól elvár. Nagyon sérült Jupiter esetén egészségügyi zavarok léphetnek fel, aminek az oka elsősorban a túlzott jóllétre való törekvés. Májbetegségek is felléphetnek.
Szaturnusz a 10. Házban Erős szakmai ambíciók. A késztetés, hogy tekintélyes társadalmi pozíciót vívjon ki magának, az első helyen áll, különösen a 28.életévtől. Ha a Szaturnusz kedvezően aspektált, akkor az egyén sikeres, morális integritásának, fáradhatatlan munkájának köszönhetően gazdag, és vezető lesz, előkelő társadalmi pozícóban. Ha azonban a Szaturnusz rosszul aspektált, akkor túlzott becsvágy, túl nagy kockázatvállalás, nyilvános vereségek, magas pozíció elvesztése, nyilvános botrányok övezik. Aki ilyen Szaturnusz állással születik, jól teszi ha ügyel életének alapelveire, mert könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy nehéz karmikus adósságot vesz magára, ütközik az univerzummal, és ezért nagyon magas árat kell fizetnie. Fontos hogy a becsvágy és a siker ne öncélú legyen, és képes legyen alkalmazkodni a megérteni a fennálló szociális viszonyokat. Ezért is nagyon szükséges megvizsgálni a hatalomvággyal kapcsolatos motivációit, mert ha a visszaélésé a fő hangsúly, és más embereknek szenvedést okoz, akkor sokkal jobb neki, ha inkább sosem éri el a hőn óhajtott pozíciót, mert a rossz motivációból eredő tévedések csak nagyon-nagyon nehezen tehetők jóvá. A Szaturnusz ebben a házban alkalmassá teszi az egyént egy a jövőbe messzire előre látó kiváló szervező és vezetői képességgel megáldott politikai vagy üzleti karrierre. Ha a Szaturnusz sérült, akkor akadályok, csalódások, lehetőségek hiánya, bizonytalanságok jellemzők a karrierben.
Uránusz a 3. Házban Unortodox, intuitív gondolkodás. Mentes vagy a kliséktől. Véleményed tényekre, tapasztalatokra, tudományos tényekre alapozod. Mások gondolkodása nem befolyásol. Mivel a világ megítélésben objektív és elfogulatlan vagy, szívesen ténykedsz szokatlan területeken. Az ilyen kutatások sok váratlan eseményt hoznak magukkal, és sok hirtelen és közeli helyváltoztatással járnak. A dolgok hirtelen megértése, az események más színben látása új életfelfogáshoz vezethetnek. Nagyon sok feltaláló, alkotóművész és tudós rendelkezik harmadik házas Uránusszal. Ezek az emberek hajlamosak forradalmi nézeteket terjeszteni, de csak beszélgetéseikben vagy írásaikban. Az ilyen emberek előnyben részesítik a barátságokat és a közös munkát intellektuális emberekkel, akik szellemileg inspirálják, vagy előrelépést jelenthetnek számukra. Ha az Uránusz ebben a házban nem jól aspektált, akkor ez nyugtalan és felületes szellemet jelent, amit csak kevéssé érdekel a dolgok valódi állása. Hajlamos rá hogy elhamarkodott következtetéseket hozzon, és túl gyakran változtatja a véleményét. Gyakran lesz író, aki okkult, asztrológiai vagy tudományos témákkal foglalkozik. Kommunikációs médiákkal, rádióval, televízióval, internettel is akadhat dolga. Az elméd kíváncsi, agilis, mozgékony, és mindig a különleges dolgok után szomjazik. Ez abból ered, hogy mindig a furcsát, a szokatlant, az eredetit keresed, és a nonkonformista emberek társaságát. Utazásaid kiszámíthatatlanok, és mindig ott jelensz meg, ahol senki sem számít rád. Ezzel csak az a probléma, hogy sokszor sokkolod vele a környezeted konvencionálisabb felfogású embereit. Személyiségednek ez az aspektusa kétségtelenül a legmesszebb menőkig megnyerő, és biztosítja számodra, hogy ne lépd túl az excentricitás elviselhető mértékét akár intenzitásban, akár mennyiségét tekintve.
Neptunusz a 2. Házban Egyfajta idealisztikus hozzáállás a pénzügyekhez és a vagyonhoz. Ha a Neptun jól aspektált, az egyén mindig hajlamos lesz arra, hogy nagyvonalú, nagylelkű legyen a humanitárius és szellemi ügyek iránt. Egy tehetséges ember horoszkójában ha a Neptun jól aspektált ebben a házban, akkor jó érzéke lesz a pénzügyekhez, és nagy gazdagságra tesz szert. A pénz mindenesetre nagyon titokzatos és szokatlan körülmények között hullik az ölébe, majd siklik ki újra onnan. Ezek az emberek nagyon extravagánsak, és emiatt nagyon nehezükre esik pénzt felhalmozni. Ezeket a tendenciákat egy jól megtervezett büdzsével kellene ellensúlyozniuk, ha a Neptun akár csak a legkisebb mértékben rossz aspektusokat kap. Rosszul aspketált Neptun esetén ezek az emberek nagyon álmodozók, nem gyakorlatiasak, és képtelenek a pénzzel bánni, vagy egyszerűen csak túl kényelmesek hogy megkeressék a pénzt önmaguk számára. Sajnos sok esetben kihasználják őket, becsapják őket, és emiatt gyakran van szükségük anyagi támogatásra. Meg kell tanulniuk mindkét lábbal a földön állni.
Plútó az 1. Házban Az I. házban, az önazonosság házában a Plútó azt jelzi, hogy teljesen meg kell változnia annak, ahogyan az egyén önmagát érzékeli. Bár ezek az emberek sokszor igen mélyen és tisztán érzékelnek, bizonytalanságuk és zárkózottságuk megakadályozza érzékelésük szabatos kifejezését. Borzasztóan nagy szükségük van a mások róluk alkotott véleményére, hogy önmagukkal kapcsolatos érzéseiket újra alakíthassák, ám éppen saját önazonosság érzésük védelme gátolja őket, hogy megnyíljanak (mások véleménye iránt). Egy mélyebb személyes szinten való együttműködés számukra annyira nehéz, hogy a barátok és a család elől magányba zárkóznak, sőt néha teljesen elszigetelődnek. A Plútó energiáinak alkotó felhasználása nagy koncentráló képességet kölcsönözhet, valamint magasabb spirituális társadalmi ideálok szolgálatába állhat, és lehetővé teheti, hogy az élet mélyebb értelmébe bepillantást nyerjünk. A Plútó az első házban gyakran mutat olyan embert, aki saját belső világának erősen tudatában van, és azt erős akaratának eszközévé teszi. Akár "látó" is lehet. Az érintett valószínűleg érdeklődik a modern technológiák iránt, mert az életet dinamikus folyamatként fogja fel. Ilyen emberek gyakran nőnek fel nyomorúságos környezetben, nélkülözésekkel teli életben, és meg kell küzdeniük a túlélésért. Ez hátrahagyja nyomait. A későbbi években hajlamos lehet rá, hogy egyedül járja az útját, és elkülönüljön a többiektől. A szülött sok esetben robusztus felépítésű. Tekintetük szúr, és erősen kifejező. Zárkózott, nehéz megérteni, és emiatt sokszor félreismerhetik. Intuíciója erős, de olykor nehezére esik másokkal együtt dolgozni, vagy a hagyományos szokásokkal együtt élni. Rendelkezik a képességgel, hogy állandóan, újra és újra regenerálódjon, belső energiaforrásai kimeríthetetlenek. Ügyel az egészségére, de meg kell tanulnia, hogy a test a szellem szolgája, és nem fordítva. Erős hatalmi törekvések és erős akarat jellemzik. Az érintett egyén erősen fáradozik azon, hogy érzéseit és gondolatait messzemenően öntudata kontrollja alá helyezze. Nonkonformizmusa és individualizmusa azonban olykor nehéz helyzetbe hozza: otthoni ügyekben, a házasságban, és a hivatásban nem mindig igazodik ki.
Holdcsomópont a 11. Házban Előző inkarnációidban egyéniség kibontakoztatása és kreativitásod kiteljesítése volt hangsúlyos. Határozottságod, magabiztosságod, nagyra törő vágyaid, bátorságod többnyire sikeressé tettek, ami még jobban erősítette önbizalmad, öntudatos viselkedésedet. Természetes volt, hogy kiemelkedsz a többiek közül, elvártad, hogy elismerjék vezetői képességedet és felnézzenek rád. Fontos volt számodra a jólét, a kényelem, az élet örömeinek élvezete. Az énközpontúság következtében nagyzoló, önző vonások alakultak ki. A szociális érzékenység, a másokkal való együttműködés, a közösség érdekeinek figyelembevétele háttérbe szorult. Most is igyekszel úgy élni, mint amihez hozzászoktál. Szívesen belemész szerelmi kalandokba, melyek egyre csak gyengítenek, mert ahelyett, hogy erősödnél, egyre több dicséretre vágysz, így függőségbe kerülsz. Végül annyira gyámoltalanná teszed magad, hogy magatartásod gyerekessé válik. Kétségbeesetten szeretnéd, hogy szeressenek. Nehezen fogod fel a realitásokat, mert életed egy színpad, álmaid romantikusak. A külsőségek könnyen tévútra vezetnek és nem tudod elfogadni, hogy néző legyél a közönség soraiban. Ott van benned a gyerekek iránti kreatív tehetség, mivel lelkedben te is gyerek vagy. Elképzelhető, hogy lesz olyan szakasza az életednek, amikor egy nálad erősebbnél szeretnél támaszra találni. Ebben az életedben az a feladat, hogy adottságaidat a korábban kialakult jó vezetői, szervezői készségedet társadalmi célok, és a közösség érdekeinek szolgálatába állítsd. Így csökkenni fog az az érzésed, hogy nem csak a saját céljaid elérése okozhat örömöket és megelégedettséget. Ezt nem biztos, hogy az életed első felében felismered, vagy, ha igen, akkor nem biztos, hogy rögtön tudsz azonosulni vele. Nehezen tudod a többieket egyenlő félként elfogadni, és magaddal egyenrangúnak kezelni. Meg kell ismerned a barátság értékét, túl kell jutnod a testi, birtoklásra irányuló kapcsolatokon és azokat az új, személytelen kapcsolatokat kell tartós igyekezettel ápolni, amelyeket most építesz ki. Több figyelmet kellene fordítanod álmaid jelentésének, mivel felsőbb éned üzeneteit hordozzák, segítségükkel megértheted tetteid okát. Amiről le kell mondanod, az az erős önfejűséged. Egód büszkeségével blokkolod mindazt, amit kétségbeesetten keresel. Ezért te vagy saját magad legnagyobb ellensége. Belső nyugtalanságtól szenvedsz, mert minden, amit megteremtettél, csak újabb alkalom arra, hogy a meg nem valósultakról álmodozz. Elsősorban éneddel kell harcba szállnod, melyet akkorára növesztettél, hogy saját magadat megsemmisítő eszközzé hatalmasodott. Meg kell tanulnod életedet személytelenebbül szemlélni és megérteni, hogy életed olyan, mint egy folyó és a hídról figyelhetsz. Akkor leszel a legboldogabb, amikor a folyó szépségében gyönyörködsz és nem akarod megszabni a folyó folyását. Valószínűleg lesz olyan, mikor személyes énedet méltányosságból egy másik ember számára adod fel. Ugyanis, amig van benned egy kicsi büszkeség is, addig nem juthat neked abból az erőből, amit ide hoztál ebbe az életbe. Még a házasságod sem lesz addig boldog, amig ez így működik. Annyi energiád elmegy az önimádat miatt, hogy csak igen nehezen tudod megteremteni azt az erőt, amivel házastársadnak teljes megelégedettséget nyújthatsz. A túlzott énközpontúság miatt nem látod azt a sok jót, amiben részesülsz. A megoldás itt is ugyan az, életedet személytelen szolgálatra kell áldoznod ahelyett, hogy másoktól várnád el, hogy neked szolgáljanak. Ha megtanulsz engedni a romantikusságból és racionálisabb leszel, akkor kezded majd az igazságot olyannak látni, amilyen. Ne vakítson el a szenvedély, mert csak akkor leszel boldog, ha az életet szenvedélymentesen tudod szemlélni. Állj mások rendelkezésére, ha szükséges. Akkor leszel a legeredményesebb, ha az előző inkarnációban megszerzett tapasztalatokat kombinálod jelenlegi életfeladatoddal, a vezetői ambícióidat a közös célok kitűzésével, a közösség érdekében végzett munkával hasznosítod. Egyszer sokat fogsz tenni azért, hogy valaki más előmenetelét egyengesd. Fontosak a baráti kapcsolatok, klubok, egyesületek, közösségek, mert csak ezeken keresztül tudod megismerni önmagadat. Mások értékein keresztül találsz rá a sajátodra. Csak így leszel képes arra, hogy önmagadat egy magasabb ügy részeként tekintsd. A leszálló holdcsomópont jegye azt jelzi, hogy hol hagyod magát túlontúl leterhelni a szenvedély és a vágy régi maradványaitól. A felszálló holdcsomópont jegye pedig azt jelzi, hogyan válhatsz kellően objektívvá, hogy személyes éned felszabaduljon, és energiáidat fokozott mértékben fordíthasd univerzális célokra

Milyen ember (lehet) az, akinek Mérleg a csillagjegye?[1]

MérlegEgyensúlyra törekvő, diplomatikus egyéniség. A legfontosabb számára az emberi kapcsolat. Kedves, barátságos kisugárzása van, kiváló kapcsolatépítő, nyílt tekintettel közelít másokhoz, nagyon jó empátiás képességgel rendelkezik. Kellemes ember, rendkívül engedékeny, előzékeny, ideális partner, munkatárs. Általában jó humorú, jókedvű. Igyekszik mások elvárásainak megfelelően viselkedni, remélve, hogy így biztosan elkerüli a konfrontációt. Kitűnő tehetsége van arra is, hogy kibúvót találjon, ha olyasmire kérik, amihez nem fűlik a foga. Ösztönösen irtózik mindentől, ami durva, hangos és közönséges. Mindent elkövet, hogy nyugalmat teremtsen maga körül. A középút embere, kerül mindenfajta szélsőséget a megnyilvánulásaiban. Legfőbb törekvése, hogy megtalálja a tökéletes harmóniát, jelentéktelen apróságok is képesek kibillenteni lelki egyensúlyából. Nem szívesen keveredik olyan dolgokba, amik a lelki nyugalmát felborítják. Szívesen odázza el a teendőket, különösen a kényes természetű döntéseket, mert abban reménykedik, hogy majd megoldódnak maguktól. Talán nem elég kezdeményező, megpróbál kerülni minden konfliktushelyzetet és bizonyos döntéshelyzeteket. Igyekszik kibékíteni a vitás feleket. Képes objektív lenni, meglátni a dolgok mindkét oldalát. Könnyedén beleéli magát mások helyzetébe. Az igazságtalanságokat inkább elviseli, csak ne kelljen harcolnia. Mindig, minden helyzetben a béke apostola. Nem a tettek embere, hanem a kivárásé. A kötöttségeket, fegyelmet, kényelmetlenséget nem bírja, általában hevesen tiltakozik ellene. Cselekedeteiben az érzelmek játsszák a főszerepet. Rendkívül hullámzó a kedélyállapotú, könnyű befolyásolni. Az akadály előtt gyakran megtorpan, feladja a harcot. Toleráns és tapintatos másokkal szemben. Az összetűzések elkeserítik vagy felbőszítik. Ha indulatos, akkor is diplomatikusan fogalmaz. Fontos számára a társ, a partner, a nyilvánosság, a nyilvános szereplés. Akivel fontos kapcsolatban van, annak alárendelheti akaratát, sokszor nem vállalja fel a saját érdekeit, időnként nem tudja saját elképzelését érvényesíteni. Fél attól, hogy mellőzik, szüksége van a központi szerepre, fontos neki, hogy interakcióban legyen az emberekkel. Mindenütt jól érvényesül, ahol a környezetet vagy az embereket szebbé lehet tenni vagy szórakoztatni lehet. Szereti szép dolgokkal körbevenni magát, jó ízlése van, talán néha túl sokat is ad a formára. Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a szépség és harmónia, mint a Mérlegnek. Az ideális kapcsolatot keresi, ahol kiegyensúlyozottnak érezheti magát. A szerelemben szívesen és könnyen hódít. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Rendkívül fejlett a szépérzéke, remekül táncol. Megjelenésére igényes, szívesen visel ékszert. Nem követi ész nélkül a divatot, inkább arra ügyel, hogy neki mi áll jól. Az emberek vonzódnak hozzá, barátságos modora és vonzó megjelenése miatt. Megnyerő, kedves és szellemes - tökéletes vendéglátó és tökéletes vendég. Nagyon fontos számára, hogy milyennek látja a világ. Nem tud élni mások elismerése nélkül. Fő tulajdonságai közül első helyre sorolható a báj, elegancia, választékosság.

---

[1]Jellemrajz forrása

Milyen ember (lehet) az, akinek nyilas az ascendense?[2]

NyilasNyitott típus vagy. Külső ingerekre gyorsan reagálsz. Sem kitartásod, sem realitásod nincs, viszont igen könnyen belelkesedsz: fogjuk meg és vigyétek! Imádsz beszélni, szónokolni, szereted a saját hangodat hallani. Népszerű vagy. Megszülöd az ideát, gondolatban végre is hajtod, de megvalósításra ritkán kerül sor. Szeretsz filozofálni, okoskodni. Hiú vagy arra, hogy ki mit gondol rólad, fontos számodra mások pozitív véleménye. Magas színvonalon akarsz élni, ha hitel kell, felveszed, aztán majd megadod, ha tudod. Nem vagy fösvény, igaz szinte soha sincs pénzed, mindig megoldod a problémáidat. Szerencséd sohasem hagy el, nagy bajt nem enged megtörténni veled. Könnyen tanulsz, bár tanulás nélkül is képes vagy érvényesülni. Toleráns, szétszórt, nagyvonalú és szeretetreméltó vagy.

Nyilas ascendens megjelenése

Magas, hosszú combok, széles csípő, mozgékony, kissé elnagyolt vonások, a férfiak gyakran viselnek szakállt, derűs, jóságos tekintet. Az egész megjelenése derűt, optimizmust, segítőkészséget, hitet, jóindulatot sugároz. Nagyon szeret utazni, messze egzotikus tájakra vágyik, vonzza minden ami egzotikus, legyen az táj, étel, ember, használati tárgy. Minden helyzetben optimista, látja a kiutat, és nyugodt derűjével megnyugtat másokat is. Született tehetsége van a nyilas foglalkozásokhoz, úgy, mint a jogász, színész, ügyvéd, pap, politikus, filozófus. Amennyiben az ascendenst, vagy annak uralkodó bolygóját nehezítő fényszög éri, rangkóros, bölcselkedő, nyughatatlan, nagyképű lehet.

Nyilas aszcendens érzékeny testrésze

Érzékeny testrésze a csípőtáj, a felső lábszár és a máj.

Nyilas aszcendens fejlődésében bejárandó útja

A "majd én megmondom, hogyan kell élni"-től a mély bölcsességekkel rendelkező emberig.

---

[2]Aszcendens forrása

Milyen ember (lehet) az, aki a sárkány évében születik?[3]

SárkányA Sárkány szülött tulajdonságai. Jókora adag önbizalommal megáldott, a szerencse jegyében született a sárkány. Elképesztő energiával rendelkezik, képes kitartóan bármikor, bármeddig dolgozni, küzdeni a céljaiért. Akaraterejének, sikervágyának köszönhetően gyakran jut el karrierjének a csúcsára. Vezetésre, irányításra teremtett egyéniség. Érvényesülni, csillogni, kézben tartani. Ez a három jelző a sárkány életeleme. Igen nagylelkű és a szeretett lényeihez igen hűséges és ragaszkodó. Szövetségben nagyon jó partner, hiszen utolsó erejéig képes bármiért is harcolni.

Negatív tulajdonságok

Sikervágyából adódóan nem szeret várni. A késedelem az egyik legnagyobb ellensége. Türelmetlensége mellett, néha tapintatlanság és udvariatlanság is társul. A pénzhez nincs túl sok érzéke, mivel könnyen kifolyik a markából, bár ennek ellenére ugyanolyan könnyen képes pótolni azt.

Pozitív tulajdonságok

Spontán - szinte soha nem fogy ki a képtelen, ugyanakkor nagyszerű ötletekből. Igazi jó főnök, aki sodró lendülettel húzza maga után a többieket. Hivatásában odaadó, lojális, ám ha nem találta meg azt ami motiválja, könnyen lép egyik helyről a másikra. Különcsége inkább szerethetővé, mint kiközösítetté teszi.

A sárkány férfi

Igen nagy akaraterejű, szabad lelkületű egyéniség. Örökké tettre kész, dinamizmusa szüntelen. A szerelemben nagyon őszinte és ragaszkodó, biztos, meleg háttérre vágyó. Türelmetlenségét érdemes tolerálni.

Az elemek szerinti típusok: jin (-) és jang (+)

Víz-Sárkány

Ő az egyetlen típus, akinél nem tapasztalható a sárkányra annyira jellemző türelmetlenség. A lehetőségeket mindig kutatja, gyorsan kapcsol és máris tettre kész. Hibájának mondható, hogy időnként szórakozottá válik és kieseik a ritmusból.

---

[3]Sárkány jellemzése

Érdekes pillanatok

Bulcsú is watching TV.

Mit jelentenek a horoszkópházak?

01. ház: Külső megjelenés, egyéniség, személyiség, fizikai alkat és vérmérséklet, velünk született képességek.
02. ház: Anyagiak: tulajdon, amit megszerezhetünk, anyagi függőség, az ezzel járó nyugalom vagy nyugtalanság.
03. ház: Testvérek: testvérek, rokonok és szomszédok irányában való elköteleződés, kommunikáció, irodalmi érdeklődés.
04. ház: Család, otthon: kapcsolat a családdal, hazával, családi örökség jelentősége.
05. ház: Vágyak, szenvedélyek: az élet örömei, a szórakozás, a szexualitás, a szerelem és a gyermekekkel kapcsolatos elképzelések, kaland és művészet.
06. ház: Egészség: táplálkozás, munkahelyi alá- fölérendeltség, betegségekre és balesetekre való hajlam.
07. ház: Kapcsolat: kapcsolat a családdal, párkapcsolat, a külvilághoz való viszonyulás, ellenségek és szövetségesek.
08. ház: Okkult érdeklődés: az áldozatok, a veszteség és az okkult dolgok iránti érdeklődés, a környezetünkben lévő emberek titkai.
09. ház: Vallás: fejlett vallási gondolkodás, igazságérzet, utazás.
10. ház: Karrier: az elismerés és a népszerűség iránti vágy, munkahelyi és önmegvalósítási ambíciók.
11. ház: Barárok: szabadság és önérvényesítés, függetlenség, baráti kapcsolatok, reménnyel teli tervezés és egyenjogúság.
12. ház: Befelé fordulás: önértékelés, magány, meditáció, lelki betegségek, titkos belső élet, áldozathozatal és álmodozás.

Rejtett ascendens: Változó tűz = Nyilas

Jegy Kardinális Szilárd (Fix) Változó (Labil) Pont
Tűz Uránusz Hold Mars, Asc 6
Föld Plútó Vénusz 2
Levegő Nap Jupiter 4
Víz Szaturnusz, Merkúr, Mc Neptunusz 4
Pont 4 5 7 16

Pont értékek:
Az Ascendens, a Nap és a Hold értéke mindig 2 pont
Az Uralkodó bolygó értéke is 2 pont – az a bolygó, amelyik az Ascendens jegyében uralkodik.
A többi bolygók 1-1 pontot érnek.
Oroszlán és Rák Ascendens esetében nem kapnak az Uralkodó bolygók plusz 2 pontot!

Kos Kardinális oszlop Tűz sor
Nyilas Változó (Labil) oszlop Tűz sor
Oroszlán Szilárd (Fix) oszlop Tűz sor
Bak Kardinális oszlop Föld sor
Szűz Változó oszlop Föld sor
Bika Szilárd oszlop Föld sor
Mérleg Kardinális oszlop Levegő sor
Ikrek Változó oszlop Levegő sor
Vízöntő Szilárd oszlop Levegő sor
Rák Kardinális oszlop Víz sor
Halak Változó oszlop Víz sor
Skorpió Szilárd oszlop Víz sor

Bolygók jelentése, értelme, értelmezése

Nap A Nap fényforrás.
Annyiban különbözik a többi bolygótól, hogy a többi nem mint fényforrás jelenik meg, hanem mint kép.
A Nap fényét sugározzák vissza. A Nap hozza létre a fényt, a többi bolygószerű test a fényt visszasugározza.
A a Nap a vitalitás, az élet, az energia, az öntudat, a teremtő eszme, a tiszta gondolat, az egyéniség jelölője. Amikor elemezni kezdünk egy horoszkópot, akkor először mindig a Nap helyzetére kell figyelni, hiszen a napjegy mutatja a legfontosabb tulajdonságokat, élettani adottságokat, s ha a konkrét életterületeket vesszük, akkor is lé­nyeges, hogy a Nap hatása miben fog megnyilvánulni.
Hold
Merkúr
Vénusz
Mars
Jupiter
Szaturnusz
Uránusz
Neptunusz A horoszkópban ez a bolygó képviseli a határok feloldását, a ködösséget, a káoszt, a misztikumot, a spiritualitást, az együttérzés, az intuíciót, az illúziókat, a befolyásolhatóságot, a félrevezethetőséget, az álomvilágot. Ugyanakkor az egyetemességben való feloldódást, a kiáradó önzetlen szeretetet, az áldozatkészséget, az odaadási képességet, a művészi érzéket is jelképezi. Házhelyzete megmutatja, melyik életterületen kényszerülünk szembesülni a bizonytalansággal, a megtévesztéssel, a csalódásokkal, a káosszal. Ugyanitt hajlamosak vagyunk elkerülni a feladatokat, itt ködösítünk. Az önfeladás, a feltétlen hit, az álmodozásaink helyét jelöli meg a képletben. A Neptunusz a határok, a keretek, a struktúra feloldásán dolgozik, vagyis a Szaturnusz ellenében. A felépítettet lebontja, az alapokat aláássa, a kényszert fellazítja, a kötelességeket kikerüli. Ha túl kevés a Neptunusz energiája a horoszkópban: A Neptunusz által jelképezett tulajdonságok gyengén vagy gátoltan nyilvánulnak meg. Az illető érzéketlen minden olyan jelenség iránt, ami fizikai érzékszervekkel nem érzékelhető. Hiányzik belőle az együttérzés más élőlények iránt. Kétkedő, hitetlen, semmiben sem talál szépet és jót. Nem tud lazítani, képtelen a feloldódásra, az önfeledt boldogságra. Depresszióra hajlamos. Rideg, merev, befolyásolhatatlan, materialista. Ha túl sok a Neptunusz energiája a horoszkópban: A Neptunusz által jelképezett tulajdonságok túlsúlyban vannak. Az illető túlérzékennyé, álmodozóvá, képzelgővé, túlságosan befolyásolhatóvá, kritikátlan rajongóvá válik. Megtéveszti önmagát és másokat. Engedi, hogy becsapják. Túlságosan önfeláldozó, mártír hajlamú. Nem találja a helyét a világban, menekülni igyekszik a zord valóság és a felelősségvállalás elől. A menekülés káros szenvedélyekbe és függőségekbe hajszolhatja: ivás, dohányzás, mértéktelen evés, túlzott gyógyszerfogyasztás, kábítószerek. Hajlamos a mérgezésekre, és a nehezen diagnosztizálható, főleg pszichés betegségekre. Mindkét eltorzult kifejeződés oka az, hogy az illetőnek diszharmonikus a kapcsolata a saját tudatalattijával. Feladata, hogy megtalálja az egyensúlyt az egészséges önzés és az önfeláldozás között. Ha a Neptunusz energiája harmonikusan nyilvánul meg: A Neptunusz által jelképezett tulajdonságok helyes arányban fejeződnek ki. Az illető emberszerető, együttérző, segítőkész, gazdag képzeletvilágú, jó a művészi érzéke. Érdeklődik a tudatkitágítás egészséges módszerei iránt, mint a jóga, a meditáció, a pszichológia. Mély lelki életet él, intuitív, hajlamos az érzékfeletti érzékelésre.
Plútó

Két weboldal, amik sok segítséget adnak a megértéshez:

Fényszögek

Asztrológia